A szentivánéji ünnepségek legfontosabbika a tűzgyújtás és a hozzá kapcsolódó énekek. Ezekkel az év leghosszabb napját ünnepelték ősidők óta, hiszen a napfordulókat a keresztény egyház létrejötte előtt is megünnepelték.
Már Egyiptomban is tűzugrással ünnepelték a Nap évenkénti megújulását. A keresztény egyház Szent Jánost tette a napforduló védőszentjévé, ünnepe a V. század óta vált általánossá. Az egyház a középkori liturgiájába építette és „megkeresztelte” ezt az igen ősi ünnepet. A XVI. század óta jelen van a magyar népi hagyományban a Szent Iván napi tűz, bár már az ősmagyarok tűzimádatát is dokumentálták a kortársak. Olyan nagy jelentőségű ünnep volt, hogy a június hónapot Szent Iván havának nevezték. Keresztelő János Jézus rokona volt, fél évvel volt idősebb nála. Egy népi okfejtés szerint azért van a tűzugrás, mert a várandós Szűz Máriával való találkozás alkalmával Keresztelő Szent János édesanyja méhében ugrált az örömtől. Ezért kell a tüzet átugrani de nem egyszer hanem háromszor, hogy Szent Iván közbenjárására a Szentháromság annál nagyobb kegyelmet adjon. Közismert a párhuzam, amelyet Karácsony és János születésnapja, valamint a nappalok hosszabbodás és rövidülése között vesz észre az ember. Erre vonatkozik János mondása Jézusról: neki növekednie, nekem pedig kisebbednem kell . Szent Iván tüzébe gyümölcsöt is kell dobni, hogy az angyalok vegyenek belőle.
Miért gyújtották a tüzet?
A Szent Iván-napi tűzgyújtáshoz különböző hiedelmek, mágikus szertartások fűződtek. Mágikus célú volt a szentivánéji tűzgyújtás, de gyógyító hatást is tulajdonítottak neki. A máglyát illatos virágokból és gyógynövényekből rakták. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen valamint elősegíti a jó termést.
A Szent Iván-napi tűzgyújtásról a XV. század óta vannak hiteles adataink. Bod Péter arról írt, hogy a gyermekek, ifjak mindenfélét összeszedtek, hogy abból tüzet gyújtsanak. Az egyház néhol a Szent Iván tüzét az ördögi cselekedetek közé sorozta. Hazánkban mint a legtöbb helyen, tűrte, sőt szentelménynek tekintette. Ennek magyarázatát abban a pogány szokásban látta, hogy a tűzzel és a füsttel elűzhetik a kutak, források körül ólálkodó sárkányokat. Bod Péter megemlíti a tűz körüli táncot és éneklést. E naphoz kötődő termékenységvarázsló rítusról is tudósít: “Az égő üszköket szoktak kezekben hordozni s azokkal a határokat kerülni, így gondolkodván, hogy így áldatik meg az ő fóldjeiknek termése.” A tűz ugyanis összefügg a megtisztulással. A pogányság korában a megtisztulás a termékenység egyik előfeltétele volt. A jó gabonaterméstől a nők termékenységéig kihatott ez a gondolat. A Szent Iván-napi tűznek természetesen egészségvarázsló szerepe is volt. A tűz tisztító és gyógyító ereje a néphitben sokáig élt. Ez a tűz átugrálása, és a felette füstölt különféle növények következtében aktiválódott. Ezért pároltak a tűzön virágos bodzafaágat, ezt eltették és alkalom adtán daganatra tettek. A tűzön megpörkölt vadbodzát az ágyba tették a bolhák ellen. Gyógynövényeket füstöltek, ezekből teát főztek különféle nyavalyák ellen.
Volt ahol a lányok mentek el estefelé könnyen égő anyagot lopkodni, mert csak úgy lehetett hasznukra a tűz, meg a rajta füstölt fű, ha lopták az alapanyagot. A tüzet némely településen este a temetőben rakták meg, de ez nem volt általános.
A tűzugrás szokása legtovább a magyar nyelvterület északi és déli peremvidékén maradt fenn, manapság sikeresen folyik a hagyomány ” visszatanítása”, hiszen azt a vágyat fejezi ki, hogy a Nap mindig olyan magasra hágjon, mint e napon – ez az érzés nem veszik ki az emberekből a XXI. századra sem.
A tűzugrásnak termékenységfokozó hatást is tulajdonítottak. Jelentése volt annak, hogy ki kivel ugrik párban, ki előtt ér földet. Abból, hogy a leányok miképpen ugorták át Szent Iván tüzét, jósolni szoktak a férjhez menésre.
A fellobogó lángokat a közösség tagjai egyenként átugrálták. A tűzre vetett illatos füvekkel a gonoszt vélték elűzni, hogy a vetésben kárt ne tegyen, a kutakat, forrásokat meg ne rontsa. Néhol direkt bűzös füstöt is támasztottak, hogy az ördögöt ezzel is elriasszák. A kígyókat elriasztó tűz szépen összekeveredett a keresztény kultúrkörben a sátáni, ördögi kígyó- ugyebár a gonosz jelképe -elűzésével is, s ekkor már nem orrolt meg az egyház sem a tűzgyújtásért. Egyes helyeken a mező szélén gyújtottak tüzet és égő üszkökkel kerülték meg a vetést. Másutt nagy tüzet raktak az erdő vagy a hegy tövében. Daloltak, táncoltak körülötte. Az égő üszköt elvitték a házakhoz, letűzték a kertbe, hogy a hernyó el ne pusztítsa a gyümölcsöt, vagy a vetések közé, hogy az élet meg ne üszkösödjék.
Igen hosszú a Szent Iván éneke, valójában énekfüzér mitikus, vallásos és párosító mozzanatokkal. Utal a tűzrakás tényére és a tűz körüli elhelyezkedés rendjére:
Tyüzet megrakájuk, négyszögre rakájuk.
Egyik szögin űnek szíp öregasszonyok,
A másikon űnek szíp öreg emberek,
Harmagyikon űnek szíp hajadon lányok,
Negyediken űnek szíp ifjú leginyek.
Tűzugrálás közben ezt kiáltották: “Kezem, lábam ki ne törjön, minden csontom összeforrjon!” Egymást így biztatták: „Ne félj pajtás, ugord át, nem süti meg a pofád!”
A tűzugrásnak egészség¬ és szerelemvarázsló célja is volt- írja kutatásaiban Tánczos Erzsébet.
Szenttamáson a Zöld koszorú utcában, 2017. július 29-én, csütörtökön Haska Sándor szervezésében, hagyományosan tüzet ugráltak. A szenttamási Haska Sándor már 8-9 éve megszervezi a hagyományos Péter-Pál- napi tűzgyújtást, ami valójában Szent Iván napjához fűződik.
Sanyi bácsi rádiónknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy amikor ő gyermek volt minden sarkon gyújtottak tüzet. A Péter-Páli almát bedobálták a lángok közé és ha akartak enni, onnan kelett kiszedni. Más idők voltak akkor, a gyerekek ritkán jutottak gyümölcshöz. Ahogy az egyik tűz kialudt, a következő sarkon gyújtották a másikat. A gyerekek pedig szaladtak almát enni egyik tűztől a másikig. Azért gyujtok tüzet minden évben-mondta Sanyi bácsi-, hogy megmaradjon a hagyomány és mert nagyon szeretem a gyerekeket. Számomra külön öröm, hogy a gyerekek szüleikkel eggyütt évről-évre szép számban eljönnek, szinte alig birják kivárni, hogy beesteledjen, hogy megkezdődjön a tűzugrálás.
