Kezdetét veszi az újévi futsal teremfoci-bajnokság

A szenttamási önkormányzat és a helyi Sport- és Turisztikai Központ közösen megszervezett újévi futsal labdarúgó-bajnoksága ma, 2018.december 22-én, veszi kezdetét. A bajnokságra mintegy 82 csapat jelezte részvételét. Pénteken, december 21-én, a sportcsarnok kávézó helyiségében megejtették a csoportok kisorsolását. A pionírok csoportjában kilenc csapat, az ifjúsági csoportban huszonnyolc csapat, a szenior csoportban harminc csapat, míg a veteránokéban tizenöt csapat méri össze erejét.

Az idei újévi labdarúgó-bajnokság újdonsága a szenttamási község és a Sport- és Turisztikai Központ közös humanitárius akciója. Aki szeretne részt venni az akcióban, a sportcsarnok előcsarnokában száz dináros áron vásárolhat tombolajegyet. A bajnokság utolsó napjaiban ejtik meg a sorsolást. Öt szerencsés jegytulajdonos, kísérő személlyel együtt, jövőre Sutomoren nyaralhat. A többi összegyűjtött pénzt Szenttamás község területén, a hátrányos körülmények között élő családok megsegítésére fordítják.

A sportcsarnok épületén belül elkészült kávézó hivatalosan is megkezdte munkáját, ami a labdarúgó-bajnokság befejezése után is működni fog.

A verseny menetrendje 2018.december 22-én:

Ifjúsági csapatok ( 2003./04./05. )

15 : 00 – 15 : 40 TSC Bačka Topola – Metak

15 : 40 – 16 : 20 Tehnički pregled Mrđa – Srbobranski Bećari

16 : 20 – 17 : 00 TSC Bačka Topola – Nautičari

17 : 00 – 17 : 40 FK Napredak Nadalj – FK Mladost Turija

Veteránok csapata:

17 : 40 – 18 : 20 Demax Balkan – STR Leonida

18 : 20 – 19 : 00 VMR Alatnica – Sport star

Szeniorok csapata:

19 : 00 – 19 : 40 Medison Siniša Gavrilov – Kold storidž

19 : 40 – 20 : 20 Pekara Kondić – River Juniors

20 : 20 – 21 : 00 Anova cafe Dianis – Agromaus

21 : 00 – 21 : 40 Bormax – Anto fagasta

21 : 40 – 22 : 20 Anova cafe Dianis – Baki dom plus

22 : 20 – 23 : 00 Maksbet CNN – La masija

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ