Könyvbemutató volt a Népkönyvtárban

 

 

A szenttamási Népkönyvtárban, 2018.november 12-én, 18 órai kezdettel bemutatásra került Milan Dunđerski Pesnik je poput Prometeja – A költő akár Prométheusz fordításkötete, valamint Milan Dunđerskiról elnevezett irodalmi díj. A versgyűjteményt a szerzők, dr.Horváth Futó Hargita, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének egyetemi tanára és Milan Đorđević, a szenttamási Gimnázium filozófiatanára mutatták be. A költő nevéről elnevezett irodalmi díjra minden szerb és magyar ajkú, középiskolába járó diák és egyetemi hallgató pályázhat, akik egyben fiatal költők is.  Az említett könyvet, Kovács Jolánka műfordító fordította magyar nyelvre, míg a recenzensek dr.Srđan Damjanović, dr.Edita Andrić és dr.Maja Rogač voltak. Az irodalmi est folyamán, Milan Dunđerski verseit Jugoslav Krajnov, az újvidéki Szerb Nemzeti Színház színésze és Gregus Zalán, a szabadkai Gyermekszínház színésze mondta el. Milan Dunđerski költői pályájáról Milan Đorđević beszélt. Az irodalom kedvelői mellett, az irodalmi esten jelen voltak a költő családtagjai, barátai és ismerősei is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ