Alkalmi műsort tartottak Beljanska Bara napja alkalmából

Beljanska Bara Természetpark napja alkalmából 2018. május 24-én, csütörtökön a turiai Petar Drapšin Általános Iskolában alkalmi műsort tartottak, valamint kiosztották a legjobb irodalmi és képzőművészeti alkotásokért járó díjakat.

Az egybegyűlteknek az iskola tanulói bemutatták a Gyerekek a természettel beszélgetenek című előadást, amely által megismertették a Beljasnka Bara élővilágát, az emberek által okozott  természeti-környezeti szennyeződéseket, valamit mindazokat az aggódó polgárokat, akik összegyűjtötték a természetpark környékén lévő hulladékot.

Az előadást követően az iskola képzőművészeti szakcsoportjának tagjai Milica Velicki, Dunja Nikolić és Milan Stanimirov felolvasták a Beljanka Baráról szóló írásaikat, majd kiosztásra kerültek a díjak.

Egyébként az irodalmi és képzőművészeti pályázatokon részt vehetett Szenttamás község minden általános iskolás diákja.

Az eseményen a tanulók, és a szülők mellet jelen voltak a Vajdaság Vizei közvállalat és az önkormányzat képviselői is.

Radivoj Paroški polgármester nyilatkozatában elmondta, hogy amióta a természetpark, 2013-ban védett területté lett nyilvánítva minden május 24-én a Vajdaság Vizei közvállalattal Beljanska Bara napot tartanak. A tartományi alapokból igyekszenek minél több pénzt biztosítani annak érdekében, hogy ez a terület községünk ékkövévé váljon és hogy még több látogató élvezze az itt eltöltött időt és a természet adta lehetőségeket.

Elárulta azt is hogy a vége felé közelednek a 4,4 kilométeres sétáló és a kerékpárút kiépítésén történő munkálatok és hogy a környezetvédelmi hét folyamán várható az ünnepélyes megnyitó is.  Emellett egy lelátóközpont kiépítésén is gondolkoznak, amelyett a Vajdaság Vizei közvállalattal közösen tudnának létrehozni. Annak érdekében, hogy még több látogató tudjon ezen a helyen horgászni meg kell akadályozni a haltolvajokat, de erről a problémáról is számos intézmény és a Vajdaság Vizei közvállalat képviselőivel fognak tárgyalni – mondta Radivoj Paroški Szenttamás Község polgármestere.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ