Az Egységes Szerbia megtartotta alakuló ülését

Az Egységes Szerbia helyi szervezete 2018. február 3-án, szombaton Szenttamáson alakuló közgyűlést tartott, amelyen egyhangúlag a párt helyi elnökévé Jovan Perovićot választották. Az ülésen eldöntötték, hogy az alelnökök Stevan Vukčević, Dušan Vučković és Milana Debeljački lesz. A titkári tisztséget ezentúl Tijana Đurić tölti be.

Jovan Perović megköszönte a bizalmat és elmondta, hogy ebben a pártban ismerte fel a fejlődés és halladás lehetőségét, amelyet sikeresen meg lehet valósítani mint, ahogy ezt Jagodinán a párt elnöke Dragan Marković Palma tette.

– Célunk a tartományi bizottság támogatása által bekerülni a szenttamási vezetőség soraiba és szeretnénk részt venni községünk fejlődésének serkentésében – mondta Perović.

Az alakuló ülésen jelen volt a tartományi bizottság elnökhelyettese Miroslav Bošković, a tartományi bizottság alelnöke Nataša Zlatković, a tartományi végrehajtó bizottság elnöke Milan Radovanović és a tartományi bizottság tagja valamint az újvidéki városi bizottság elnöke Jelena Krstić.

Nataša Zlatković a találkozón elmondta, hogy az Egységes Szerbia családias és vendégszerető párt ezért a tagoknak arra kell törekedniük, hogy megőrizzék a hagyományos értékeket és minél többet kell dolgozniuk a politikai program fontos céljainak elérése érdekében.

– Tetteinkkel bizonyítjuk, hogy hogyan harcolunk a népfogyatkozás ellen és a demográfiai mutatók javításán – mondta Nataša Zlatković.

A találkozó végén minden új tagnak kézbesítették a tagsági könyvecskét.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ