Minden elsős táskát kapott

Szenttamás község polgármestere Radivoj Paroški és a község oktatással megbízott tanácstagja Zoran Mijić  2017. október 25-én, szerdán Szenttamáson, Turián és Nádalján minden elsős diáknak új iskolatáskát kézbesitett.

Ez alkalomból Szenttamás első embere elmondta, hogy az ajándékok indokolt okok miatt érkeztek késve ugyanis a tartományi titkárság száz anatómiai iskolatáskát biztosított, az önkormányzat pedig utólag még negyvennégyet vásárolt annak érdekében, hogy minden elsős egyenjogúan részesüljön a támogatásban.

Szerintem ez egy jó akció hiszen jó minőségű táskákról van szó és a gyerekeken is látszik hogy örülnek az ajándéknak, amelyet mindenképpen használni is fognak – mondta a polgármester. Ezenkívül az önkormányzat számos más módon  támogatja az oktatási intézményeket ,  mint például az uzsonnáztatás részfinanszírozása vagy a  tanszerek biztosítása a hátrányos családokból érkező tanulók részére. Emellett Szenttamáson hamarosan lehetőség lesz a városi busszal való utazásra is, ami főleg a téli időszakban megkönnyiti a tanulók mindennapjait.

A Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola napján november 25-én leleplezik az iskola udvarában található mellszobrot, amely évekig nem volt a helyén. Az önkormányzat, az igazgatónő és az iskola dolgozóinak közbenjárásával sikerült újra visszaállítani a híres orvos és költő mellszobrát ami nagyon szép cselekedet. Egyesek felelőtlen viselkedése miatt a szobrot ellopták, de most felújítva visszakerült régi helyére. Az iskolában térfigyelő  kamerák vannak felszerelve ami segít  megóvni az iskola tulajdonát.

Ez az oktatási intézmény a tartományi kormánytól  5 millió dinárt kapott ablakcserére amit racionálisan költöttek el és a megmaradt pénzt vissza jutatták a tartományi kormánynak amit ez az intézmény fel is ismert – nyilatkozta Radivoj Paroški.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ