Papírt gyűjtenek a diákok

A J. J. Zmaj Általános Iskolában idén is megszervezték a Papirko elnevezésű akciót, amely egyben verseny jellegű is hiszen a diákok osztályonként mérik össze papírgyűjtési ügyeségüket. Motivációként a legszorgalmasabb tanulók, a támogatók által, nyereményben részesülnek.

A rendezvénynek több célja is van, elsősorban az, hogy megtisztítsuk falunkat a papír hulladéktól, a tanulók nem a számítógépek előtt ülnek hanem kint vannak a természetben és csapatépítő jellegű is ugyanis osztályonként versenyezhetnek – mondta rádiónknak adott nyilatkozatában Gluvákov Lenke magyartanárnő.

Hogy a harmadik akción kiknek sikerült összegyűjteni a legtöbb papírt és kartont kiderül 2017. október 14-én, szombaton az iskola udvarában, ugyanis ekkor mérik le és adják át az összegyűjtött hulladékot az újvidéki Tehnopapir vállalatnak. Az így befolyt pénzből idén is taneszközöket vásárolnak.

A tavalyi akción 10 tonna papírt sikerül összegyűjteni ebből a legügyesebb osztálynak az akkori 6/2 bizonyult akik 1281 kilógrammal érdemelték ki az első helyet.

Az idei versenyre is Vörös Adrianna tanárnőnél lehet jelentkezni. Az iskola dolgozói mellett a szülők segítségére is szükség lesz, ugyanis nagy mennyiségű papírt és kartont kell lemérni – mondta az iskola igazgatónője Munjin Szokola Erika.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ