Aláírták a támogatásokról szóló szerződéseket

Szenttamás község polgármestere Radivoj Paroški  2017. szeptember 19-én a községháza kistermében tizenkét támogatásról szóló szerződést kézbesített.

A Nemzeti Foglalkoztatási Iroda és az önkormányzat közössen nemegész öt millió dinárt különített el azok a szervezetek, cégek, intézmények és egyesületek számára melyek az elkövetkező három hónapban 51 személyt alkalmaznak közmunkák végzésére. A szakgyakorlatra négy személy jelentkezett ebből három középiskolai  és egy felsőfokú végzetséggel rendelkezik. Erre a célra 453 ezer dinárt láttak elő, valamint két kezdővállalkozót 360 ezer dinárral támogatnak.

Az előttünk álló időszakban a közmunkákért a Graditelj Közművesítési Vállalat, a Cvetni sokak, a Dr. Đorđe Bastić Egészségház, a Gyöngy, a Korak sa svetom, az Osmeh za starost, az Április 8. Roma Egyesület, a Budućnost mladih Turije, a Jačanje svesti polgárok csoportosulása, a turiai helyi közösség és a szenttamási Szociális Központ lesz a felelős.

Radivoj Paroški kiemelte, hogy mindazok akik Szenttamáson szorgalmasan szeretnének dolgozni megkpják az ehhez szükséges támogatást. A következő költségvetési érvre mégtöbb eszközt biztosítanak a vállalkozók és a mezőgazdasági termellők támogatására, valamint az új munkahelyek létesítésére.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ