Tűzugrálás Péter-Pál-napján

A szentivánéji  ünnepségek legfontosabbika a tűzgyújtás és a hozzá kapcsolódó énekek. Ezekkel az év leghosszabb napját ünnepelték ősidők óta, hiszen a  napfordulókat a keresztény egyház létrejötte előtt is megünnepelték.

Már Egyiptomban is tűzugrással ünnepelték a Nap évenkénti megújulását. A keresztény egyház Szent Jánost tette a napforduló  védőszentjévé, ünnepe a V. század óta vált általánossá. Az egyház a középkori liturgiájába építette és „megkeresztelte” ezt az igen ősi ünnepet.  A XVI. század óta jelen van a magyar népi hagyományban a Szent Iván napi tűz, bár már az ősmagyarok tűzimádatát is dokumentálták a kortársak. Olyan nagy jelentőségű ünnep volt, hogy a június hónapot  Szent Iván havának nevezték. Keresztelő János Jézus rokona volt, fél évvel volt idősebb nála. Egy népi okfejtés szerint azért van a tűzugrás, mert a várandós Szűz Máriával való találkozás alkalmával  Keresztelő Szent János édesanyja méhében ugrált az örömtől. Ezért kell a tüzet átugrani de nem egyszer hanem  háromszor, hogy Szent Iván közbenjárására a Szentháromság annál nagyobb kegyelmet adjon. Közismert a párhuzam, amelyet Karácsony és János születésnapja, valamint a nappalok hosszabbodás és rövidülése között vesz észre az ember. Erre vonatkozik János mondása Jézusról: neki növekednie, nekem pedig kisebbednem kell . Szent Iván tüzébe gyümölcsöt is kell dobni, hogy az angyalok vegyenek belőle.

Miért gyújtották a tüzet?

 A  Szent Iván-napi tűzgyújtáshoz  különböző hiedelmek, mágikus szertartások  fűződtek. Mágikus célú volt a szentivánéji tűzgyújtás, de gyógyító hatást is tulajdonítottak neki. A máglyát illatos virágokból és gyógynövényekből rakták. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen valamint elősegíti a jó termést.

A Szent Iván-napi tűzgyújtásról a XV. század óta vannak hiteles adataink. Bod Péter  arról írt, hogy a gyermekek, ifjak mindenfélét összeszedtek, hogy abból tüzet gyújtsanak. Az egyház néhol a Szent Iván tüzét az ördögi cselekedetek közé sorozta. Hazánkban mint a legtöbb helyen, tűrte, sőt szentelménynek tekintette. Ennek magyarázatát abban a pogány szokásban látta, hogy a tűzzel és a füsttel elűzhetik a kutak, források körül ólálkodó sárkányokat. Bod Péter megemlíti a tűz körüli táncot és éneklést. E naphoz kötődő termékenységvarázsló rítusról is tudósít: “Az égő üszköket szoktak kezekben hordozni s azokkal a határokat kerülni, így gondolkodván, hogy így áldatik meg az ő fóldjeiknek termése.” A tűz ugyanis összefügg a megtisztulással. A pogányság  korában a megtisztulás a termékenység egyik előfeltétele volt. A jó gabonaterméstől a nők termékenységéig kihatott ez a gondolat. A Szent Iván-napi tűznek természetesen egészségvarázsló szerepe is volt. A tűz tisztító és gyógyító ereje a néphitben sokáig élt.  Ez a tűz átugrálása, és a felette füstölt különféle növények következtében aktiválódott.  Ezért pároltak a tűzön virágos bodzafaágat, ezt eltették és alkalom adtán daganatra tettek. A tűzön megpörkölt vadbodzát az ágyba tették a bolhák ellen.  Gyógynövényeket füstöltek, ezekből teát főztek különféle nyavalyák ellen.

Volt ahol a lányok mentek el estefelé könnyen égő  anyagot lopkodni, mert csak úgy lehetett   hasznukra a tűz, meg a rajta füstölt fű, ha lopták az alapanyagot. A tüzet némely településen este a temetőben rakták meg, de ez nem volt általános.

 A tűzugrás szokása legtovább a magyar nyelvterület északi és déli peremvidékén maradt fenn, manapság sikeresen folyik a hagyomány ” visszatanítása”, hiszen azt a vágyat fejezi ki, hogy a Nap mindig olyan magasra hágjon, mint e napon – ez az érzés nem veszik ki az emberekből a XXI.  századra sem.

A tűzugrásnak termékenységfokozó hatást is tulajdonítottak. Jelentése volt annak, hogy ki kivel ugrik párban, ki előtt ér földet. Abból, hogy a leányok miképpen ugorták át Szent Iván tüzét, jósolni szoktak a férjhez menésre.

A fellobogó lángokat a közösség tagjai egyenként  átugrálták. A tűzre vetett illatos füvekkel a gonoszt vélték elűzni, hogy a vetésben kárt ne tegyen, a kutakat, forrásokat meg ne rontsa. Néhol  direkt  bűzös füstöt is támasztottak, hogy az ördögöt ezzel is elriasszák. A kígyókat elriasztó tűz szépen  összekeveredett a keresztény kultúrkörben a sátáni, ördögi kígyó- ugyebár  a gonosz jelképe -elűzésével is, s ekkor már nem orrolt meg az egyház sem a tűzgyújtásért. Egyes helyeken  a mező szélén gyújtottak tüzet és égő üszkökkel kerülték meg a vetést. Másutt nagy tüzet raktak az erdő vagy a hegy tövében. Daloltak, táncoltak körülötte. Az égő üszköt elvitték a házakhoz, letűzték a kertbe, hogy a hernyó el ne pusztítsa a gyümölcsöt, vagy a vetések közé, hogy az élet meg ne üszkösödjék.

Igen hosszú a Szent Iván éneke, valójában énekfüzér mitikus, vallásos és párosító mozzanatokkal. Utal a tűzrakás tényére és a tűz körüli elhelyezkedés rendjére:

Tyüzet megrakájuk, négyszögre rakájuk.

Egyik szögin űnek szíp öregasszonyok,

A másikon űnek szíp öreg emberek,

Harmagyikon űnek szíp hajadon lányok,

Negyediken űnek szíp ifjú leginyek.

 Tűzugrálás közben ezt kiáltották: “Kezem, lábam ki ne törjön, minden csontom összeforrjon!”  Egymást így biztatták: „Ne félj pajtás, ugord át,  nem süti meg a pofád!”

A tűzugrásnak egészség¬ és szerelemvarázsló célja is volt- írja kutatásaiban Tánczos Erzsébet.

Szenttamáson a Zöld koszorú utcában, 2017. július 29-én, csütörtökön Haska Sándor szervezésében,  hagyományosan tüzet ugráltak. A szenttamási Haska Sándor már 8-9 éve  megszervezi a hagyományos Péter-Pál- napi tűzgyújtást,  ami valójában Szent Iván napjához fűződik.

Sanyi bácsi rádiónknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy amikor ő gyermek volt minden sarkon gyújtottak tüzet.  A Péter-Páli  almát bedobálták a lángok közé és ha akartak enni, onnan kelett kiszedni. Más idők voltak akkor, a gyerekek ritkán jutottak gyümölcshöz. Ahogy az egyik tűz kialudt, a következő sarkon gyújtották  a másikat. A gyerekek pedig szaladtak almát enni egyik tűztől a másikig. Azért gyujtok tüzet minden évben-mondta Sanyi bácsi-, hogy megmaradjon a hagyomány és mert nagyon szeretem a gyerekeket. Számomra külön öröm, hogy a gyerekek szüleikkel eggyütt évről-évre szép számban eljönnek, szinte alig birják kivárni, hogy beesteledjen, hogy megkezdődjön a tűzugrálás.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ