Játszva tanulás pénteken a Zsebszínházban

A szenttamási Jačanje svesti egyesület szervezésében 2017. június 30-án, pénteken 18 órai kezdettel a Zsebszínházban, Vuk Rajović és Nemanja Bojanić előadással egybekötött NTC műhelymunkákat tartanak a szülők és a gyerekek részére.

Az előadáson bemutatják a J. J. Zmaj Általános iskolában megtartott tanfolyam eredményeit, amelyet e hónap folyamán a kiválasztott tehetséges negyedikes diákok számára szerveztek meg. Ezen ­­ előadáson megtudhatják azt is, hogy mi is az NTC program és hogyan lehet játszva tanulni.

Vuk Rajović és Nemanja Bojanić az Újvidéki Egyetem Technológiai Karának doktoranduszai többéves munkájuk során rájöttek, hogy a tudomány a fiatalabb gyerekek számára is érdekes lehet és erről megírták a Branko i Stanko u svetu atoma című könyvet. Egyébként az NTC programot hét országban már akkreditálták, ezenkívül még tízben sikeresen alkalmzzák.

Az NTC program szerzője Ranko Rajović az UNICEF munkatársa, akit a Mensa két évvel ezelőtt a társadalom számára tett intellektuális munkájáért nemzetközi elismerésben részesített.

A szervezők minden gyereket és szülőt szeretettel várnak a Zsebszínházban, pénteken 18 órai kezdettel. A belépés díjtalan.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ