Péntektől benépesül a Köztársaság tér

Szenttamáson a Köztársaság téren 2017. június 30-a és július 11-e között Milenko Genčić sportújságíró emlékére második alkalommal szervezik meg az éjszakai focitornát .

A versenyre idén maximum 5 tagú szenttamási csapatok jelentkezhetnek és 24 szenior együttes benevezését várják, ebből még csak két hely szabad.  A  veteránok kategóriája nem igazán népszerű. A tavalyi évhez hasonlóan a vállalatok és intézmények dolgozói revüszerű mérkőzésekkel gazdagítják a programot. Emellett várják a női csapatok jelentkezését is, ugyanis tavaly harciasságukkal elkápráztatták a közönséget. Amennyiben legalább négy csapat jelentkezik számukra külön versenyt szerveznek, tudtuk meg Šimpraga Todortól a Községi Tanács tagjától.

Csapatonként a benevezési díj 5000 dinár, amit a szervezők idén is jótékonysági célra fordítanak. Az összegyűjtött pénzből tavaly a Gyöngy egyesületet támogatták, míg  idén a szociális központ dolgozóival cipőket vásárolnak az iskolakezdő tanulóknak.

A benevezéseket június 29-ig fogadják a sport és turisztikai központban vagy a következő telefonszámokon 0659314314 és 0641195665.

A labdarúgó mérkőzések péntektől, minden este 20 órakor kezdődnek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ