Nekünk szenttamásiaknak különösképpen érdekes

Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén idén 5. alkalommal hirdették meg az esszépályázatot, amelyre 25 pályamű érkezett. Az ünnepélyes díjátadóra 2017. április 19-én a Kontaktzóna rendezvény keretén belül került sor. Az öttagú zsűri értékelése alapján a szenttamási Balázs Csilla munkája bizonyult a legjobbnak, aki a Gion Nándor Latroknak is játszott tetralógiájáról egy Gion-falvi szemével című munkájával érdemelte ki az első helyet. A második legjobb pályamű Gandis Csongor tollából született. A zsűri döntése alapján két harmadik helyezett lett, az egyik Zsoldos Búzás Brigitta a másik pedig Józsa Mónika esszéje. Ezenkívül különdíjban részesült Mester Bettina, Firic Tamara és Fekecs Emese.

A folytatásban Balázs Csilla esszéje olvasható:

Gion Nándor Latroknak is játszott című regényéről egy Gion-falvi szemével

Az egyik este elsétáltam a Krivaja partjára, a Szívhez. A folyóparton csönd volt, hallatszott a víz csobogása, a víztükröt vastag jégpáncél borította. Odasétáltam a régi malomhoz, a valamikori Krebs malom egy kis része még mindig ott áll a helyén. Egy pillanatra elméláztam, nekem megadatott az a szerencse, hogy itt állhatok Gion Nándor Latroknak is játszott címet viselő tetralógiájának egyik helyszínén. Behunyom a szemem és egy pillanatra megelevenedik körülöttem a világ. Gilikét látom egy nagy kandisznón lovagolni, elrohan mellettem egyenesen a vízbe, ahol el is merül egy szempillantás alatt. Majd Török Ádámot és Rojtos Gallait hallom beszélgetni a folyó partján. Rézi kijön a malomból, megmossa kezét és arcát, majd szóba elegyedik a fiúkkal. A távolban kutyaugatás töri meg a csendet. Megborzongom, eddig nem éreztem, hogy ennyire hideg van. Sietős léptekkel elindulok a Kálvária felé. Látni akarom a másik helyszínt is, a Virágos Katonát, aki nem illik a képre, a rikító sárga virágot a ruháján. Mindent látni akarok, át akarom érezni mindazt, amiről Gion Nándor ilyen mesterművet alkotott.

A szenttamási Kálvária 1878-ban épült, akkor még nem voltak házak a folyó tulsó partján. Szenttamás sokáig a két folyóvíz, a Krivaja és a Ferenc-csatorna közé szorult – írja a szerző –, a szerbek a csatorna, a magyarok pedig a Krivaja mentén laktak. Egyébként a mai Szenttamás területén is van a csatorna tulsó partján egy Vásártérnek nevezett rész, ahol többnyire ma is szerbek élnek. Meggyorsítom a lépteimet és végre megérkezem a Kálvária elé. Már nagyon sokszor jártam itt, hiszen én is Tukban születtem, de most, közvetlenül a regény elolvasása után, másnak látom a Kálváriát. A távolból citeraszót vélek hallani, s mire eldöntöttem volna, hogy mit akarok, már a Virágos Katona előtt találom magam. Soha nem figyeltem meg ezt a képet. Mondhatom, nagyon különös. Valahogy nekem is olyan érzésem van, hogy a Virágos Katona menekülni szeretne, nem érzi jól magát a bőrében. Megpróbálom én is előcsalogatni a Kopasz Halászt, egyre csak nézek a Virágos Katona szemébe, de nem történik semmi.

A Krebs család történetével indul a regény, 1898 őszén érkeztek Szenttamásra. Stefan Krebs, a családfő, feleségével és két kislányával Prodanovval szekéren érkeztek Feketicsről. Német családról van szó, akik jobb megélhetést keresnek. Szenttamás már abban az időben is többnemzetiségű falu volt Bácska szívében. Ma is élnek itt szerbek, magyarok, horvátok, ruszinok, cigányok és németek is.

A család történetét ismerjük meg a regényből. Engem most főleg Rojtos Gallai érdekel. Egy lelkes olvasó nézőpontjából írok most, aki Gion Nándor sorain keresztül másként látja szülőfaluját. A regény kitűnő, joggal nevezik egyesek Gion legjobb regényének. Azt hiszem, tőlem komolyabb műértők sem találtak hibát benne. Elek Tibor így ír a Latroknak is játszott című regényről: „A regény későbbi gazdag recepciójában is az elismerő, méltató hangok váltak uralkodóvá mindmáig, ha volt is kritikai észrevétel már elfelejtődött. Gion legismertebb művének a Virágos Katonát tartják, magyar területen kívül is, ugyanis megjelent szerb, szlovén, lengyel és német fordításban is”(Elek 2009, 115). A családregénynek induló tetralógia, érdekes, lebilincselő olvasmány még azoknak is, akik nem ismerik a neveket és a helyszínt, ahol a történet játszódik. Nekünk, szenttamásiaknak különösen érdekes, hiszen sok szereplőt név szerint ismerünk. Ha a szereplőt nem is, akkor a gyerekeit vagy unokáit biztosan. Rojtos Gallai ősei nem földtúró vakond-emberek voltak, mint a tukiak zöme. Én is tuki vagyok, de soha nem így éltem meg ezt. Szegény családból származom, de akkor nem gondolkodtam azon, hogy hol élnek a szegények, és hol a gazdagok. Bár most sok év távlatából, tudom, hogy gyermekkoromban a gazdagok főként a szenttamási Nagy utcán éltek.

De térjünk vissza főhősünkhöz. Ősei pásztorok voltak, a Rojtos gúnynevet pedig cifra szűrükről kapták. Valahonnan Észak-Bácskából jöttek, birkákat őriztek, vándoroltak százötven éven keresztül és nagyon szépen citeráztak. Főszereplőnk édesapja még pásztor volt, de később feladta a nomád életet és családot alapított. A történet főszereplői az író nagyszülei, azaz az édesanyja szülei. A tetralógia első részében, megismerkedünk a szereplőkkel. A sváb Krebs családdal, amelyben Stefán, a családfő gazdagság után vágyakozva, megállás nélkül dolgozik. Munkás, majd vállalkozó lesz. Molnár létére pékséggel is próbálkozik, de a gazdagság csak várat magára. Családja két fiúgyermekkel gyarapszik, beteges felesége nem sokat tud neki segíteni a munkában. Itt jön a képbe Rézi, Krebs molnár legidősebb lánya, aki dolgozott, verekedett, ha kellett és besegített édesanyjának is. Mivel nem akar férjhez menni, külföldre megy jobb megélhetést keresve.

Rojtos Gallai egy szegény család harmadik fiúgyermeke, míg édesapja nem szívesen beszélt az őseikről, hősünk egyenesen büszke a származására. Szerencsére a családfő megőrizte a családi citerát, amin Rojtos Gallai játszani is megtanult. A citerazene sokszor segített neki, ugyanis pénzt keresett vele. Szívből, odaadóan játszott, a Kálváriára is eljárt citerázni, ezért többen furcsának tartották. Pedig ő nem csinált semmit, csak figyelt, fürkészte az embereket és megpróbált boldog lenni a maga módján. A történetéből megismerjük Gilikét is (becsületes nevén Újpál József), a falusi kanászt, akit édesapja Szenttamáson felejtett, és soha többé nem jött érte senki. Mégis az arcán különös boldogság tükröződött, amikor játszott az ujjaival. Nagyon érdekes történeteket talált ki, és játék közben boldog volt. Sajnos a Krivaja folyóban lelte halálát, amikor Rézinek akarta bátorságát bizonyítani egy kandisznó hátán lovagolva.

De haladjunk tovább, vessünk néhány pillantást Török Ádámra, a Csoszogóra, akivel főhősünk különös kapcsolatba keveredik. Barátság vagy nem? Sokszor veszekedés robban ki közöttük, véleményük szinte mindig eltérő, de mégis számíthatnak a másikra jóban-rosszban egyaránt. Török Ádám egy bűnöző, talán most túl keményen ítélkezem, hiszen nehéz idők jártak akkoriban. Mégsem tudok más véleményt formálni róla, de talán maradjunk annyiban, hogy Török Ádám megpróbált boldogulni a maga módján. Törvényellenes ügyei miatt háromszor került börtönbe. A Török család a Zöld utcában lakott. Ádám igen népes családból származott, négy bátyja volt, kemény, szélesvállú legények, lobogó vörös hajjal. Rendkívül erős emberek és félelmetes verekedők. Bence Erika Török Ádámról a következőt írja: „Van valami meseszerű, romantikus vonás alakjában és világértésében, noha kétséget kizáróan vér tapad a kezéhez, amit az sem enyhít, hogy áldozatai sem becsületes emberek, rendre megérdemlik sorsukat” (Bence 2009, 55). Törökéknél ismerte meg főhősünk Szentigazt, aki azt jósolta neki, hogy akármerre megy, széthajlanak előtte az ágak, és szerencsés embernek nevezte. A jóslat beigazolódik, hiszen Rojtos átéli a háborút és töbször megmenekül a halál torkából. Háborús idők jönnek, hősünk katonának áll. Fél a háborútól, de úgy gondolja, mennie kell. Mindenki lemond róla, azt hiszik meghalt, de visszajön. Feleségül veszi Rézit, aki két gyereket szül neki, állítólag Rojtos Gallainak még két-három házasságon kívüli gyermeke is született, ugyanis nagy szívtipróként ismerték. Boldogan él a kis család, citerazene, énekszó, barátok és szegénység kíséri végig őket a történetben. Egyébként a magyar emberről azt mondják, mindig tud énekelni, akkor is ha boldog és ha szomorú, akkor is. A Rojtos család mindent túlél, mert túl kell élnie valahogy. Dolgoznak, muzsikálnak és megpróbálnak becsületesek maradni, bár ez sokszor nem könnyű. A regényben sógora számon is kéri tőle, hogy míért nem válogatja meg, kinek citerázik, mire ő így válaszol: Amikor a citeraszót hallgatják, valamennyien egyforma emberek. Elek Tibor monográfiája szerint a regény címe is erre utal. A Latroknak is játszott, nem csak a Kálvárián megfeszített latrokra utal. Gallai István (Rojtos Gallai becsületes neve) a rózsamézet keresi, azt vallja, aki abból eszik, soha nem fog fázni, és örökké boldog lesz. Szerintem a rózsaméz megnyugvást, gazdagságot és boldogságot szimbolizál, azért emlegeti főhősünk, mert biztonságra vágyik. Gallai nem a legmagasabb fa tetején akad rá, hanem egy raktárban. Azt hiszem, még nagyon sok személy van, akit meg kellene említenem, ha erről a regényről írok, de én nem tudom eldönteni, ki a legfontosabb. Lusztig Kornél és fia, Ljubica vagy Vladan Drenovakovics, Rusznyák Maris, a Kis Kőműves esetleg Đorđe Belić vagy Johann Schank. Mindannyian valamilyen formában fontos emberek. Jót vagy rosszat kapott tőlük a főhős, de mindannyian beletartoznak ebbe a történetbe. Az olvasó, jelen esetben én, csak jót kaptam. Sírtam és nevettem a regény szereplőivel. Átéltem a háborút, amiről, nagyapám sokat beszélt. Valamikor ő is orosz fogságban volt, 1917-ben született, így ő is kivette részét a háborúból. Más világ volt akkor, így kezdte nagyanyám a történeteit, és én tátott szájjal hallgattam. Nagyon szépen tudott mesélni, valahogy a háborús időből is csak a szépet mondta el. Ha lehet arról egyáltalán szépet mondani… A regényből is látszik, hogy lehet. Minden kornak megvan a maga varázsa, a saját meséje. Gion Nándor szépeket mesélt. Igaz történeteket mondott el, egymáshoz kapcsolódó eseményekről írt, amelyek magyarok, németek, zsidók, cigányok, szerbek sorsáról szólnak. Gerold László Gionról szóló monográfiájának borítóján a következő idézetet olvashatjuk: „Szeretek mesélni. Leginkább igaz történeteket.” (Gerold 2009) Sajnos, Gion Nándor már nem tud nekünk mesélni, 2002. augusztus 27-én eltávozott az élők sorából. Rengeteg értékes mű maradt utána, sok színes alkotás, sokat forgatott regények. Szenttamás lakosai soha nem feledik el a nagy művészt, máskép nem tudom szólítani. Nekünk, akik Gion-falviak (valahol így is emlegették Szenttamást) vagyunk megmarad a Szív, a Kálvária és a Gion Nándor Emlékház, amelyet sajnos, nem igazán tudunk értékelni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ